Nagyot nőtt a bevétel, négymilliárd forint fölött maradt a Penny Market profitja
Négyszázmillió forinttal növelte a Penny Market a nyereségét egy év alatt.
Négyszázmillió forinttal növelte a Penny Market a nyereségét egy év alatt.
A Penny azt írta lapunknak, hogy a választék túlnyomó többségét jelenleg is magyar tojások teszik ki, de a nyugati régióban árusítanak importtojást.
Miközben több más üzletlánc szenvedett, a Penny több mint négymilliárdos nyereséget hozott össze.
Márciusban a kormányzati kommunikációba is bekerült a diszkontok és a hagyományos kereskedelmi láncok háborúja – de vajon a hvg.hu listáján melyik számít olcsóbbnak? Ez a húsvéti bevásárlókosár.
A Tesco mogyorót, a Penny-Market mandulabelet hív vissza.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a vásárlókat, hogy az alábbi termékeket ne fogyasszák el.
Az élelmiszer-kereskedelemben dolgozók nagy része számára már egy ideje nem kötelező a szakképesítés megszerzése, a Magyarországon működő multi kiskereskedők ezért saját maguk képzik közel 50 ezer kollégájukat, hogy minél magasabb színvonalon tudják kiszolgálni a vásárlókat. A nemzetközi áruházláncok a bolti munkatársaiknak folyamatos szakmai fejlődést biztosítanak, emellett az utánpótlás-nevelésre is kiemelt figyelmet fordítanak.
A töltőpontokat novembertől éjjel-nappal lehet majd használni.
Évtizedek óta tartó intenzív verseny hajtja az árharcos multik inflációellenes árképzését.
Bankkártyaadatokat próbálnak kiszedni a gyanútlan netezőkből a Penny Market nevét és logóját használó csalók.
Egy hónap alatt több, mint 650 ezren keresték fel az online árfigyelő oldalt a GVH elnöke szerint, de a pozitívnak szánt üzenettel csak azt ismerte el, amit eddig is tudtunk: szinte senki nem nézi a kormány inflációletörő csodafegyverének szánt árösszehasonlító oldalt.
Nincs feltüntetve a csomagolásán, hogy szóját tartalmaz.
A cég vezetősége által előterjesztett juttatási csomagot a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete is elfogadta.
A magyar áruházláncok a legdrágábbak a fogyasztók szerint.
Érezhetően megfontoltabbak a vásárlók, keresik az akciókat és az olcsóbb termékeket, így a korábbiaknál visszafogottabb év végi ünnepi szezonra számítanak az áruházláncok – derül ki az MTI körképéből.
Hangzatos nevével ellentétben a plázanyitást korlátozó törvény nem a bevásárlóközpontokat akarta megállítani, hanem a külföldi vállalatok előretörését a hazai kiskereskedelemben – és ezzel együtt persze helyzetbe akarta hozni a magyar tulajdonú cégeket. Hiába azonban a szigorú szabályozás, a külföldi társaságok stratégiát váltottak, sikerült továbbterjeszkedniük, míg a magyarok nem tudtak élni a lehetőséggel.
Az érintett fűszerkeveréket a vásárlás helyén visszaveszik.
Az áruházláncok forgalomnövekedésre számítanak, ebben az is segít, hogy idén fizetés után van húsvét.
Néhány élelmiszerláncnál már lehet számolni, milyen szintre viszik vissza az élelmiszerek árát.
Dioxinnal szennyezett libazsírt vont ki a forgalomból a Nébih. Az áruházak arra kérik a vevőket, ha megvették, semmiképp se fogyasszák el a terméket.